Minden fiatal banda szeretné bebizonyítani a nyilvánosságnak, hogy nem csak egyslágeres együttes, hanem képes újabb és újabb slágerekkel előállni. Ehhez azonban elengedhetetlen egy komplett album. A Tokio Hotel jól tudta ezt, így hosszú, fáradságos munka után megszületett a 12 dalt tartalmazó Schrei.
A felvételeket 2004 nyarán kezdték, és majdnem egy évvel később, 2005 tavaszán fejezték be. A lemez először szeptember 19-én került a boltok polcaira. Az időzítés egybeesett az első turnéval, melyen a rajongók az összes dalt élőben láthatták. A Schrei című albumon minden egyes dal valódi elsőszülött volt, melyen a fiúk és a producerek hosszú hónapokon át dolgoztak. A "Leb die Sekunde" szövegét például Bill tízszer vetette papírra.
A Schrei már az első héten a német toplisták élére került, mégpedig éppen akkor, amikor Bon Jovi és a Rolling Stones is új lemezt jelentetett meg.
A média kivétel nélkül pozitívan reagált a produkcióra. Marcus Becker, a Kölner Stadtanzeiger szerkesztője így írt róla: "Nagyon jónak találjuk! A szövege friss, valódi meglepetés. Nem használ trágár szavakat. A Tokio Hotel a dalaiban a rajongói életérzését próbálja visszaadni. Függetlenségre szólítanak fel, és önálló véleménynyilvánításra. Az üzenet: légy önmagad! Jól cseng, nem? Hát igen... Tapasztalatok a szexualitásról, az együttlétről és a szakításról."
A Stern magazin egyszerűen ennyit írt: "Hihetetlenül dögös!" A Bravo is lelkesedett a CD-ért: "Fantasztikusan tüzes!"
Ahhoz képest, hogy első album, a Schrei máris kitűnik a többi együttes munkái közül a kiválogatott tizenkét dal tökéletes minőségével. Szó sincs arról a sokszor tapasztalt jelenségről, hogy egyetlen jól sikerült agyonreklámozott dallal próbálják eladni a lemezt.
Tom elárulta a CD megjelenéséről a Kölner Stadtanzeigernek: "Az egész albumra nagyon büszkék vagyunk, minden számon nagyon sokáig dolgoztunk. A "Durch den Monsun" különösen fontos számunkra, hiszen ezzel a dallal léptünk Tokio Hotelként először a nyilvánosság elé. A szám mérföldkő volt a siker felé vezető utunkon. Ehhez a dalhoz egyedülálló érzéseink fűződnek, de a többi dal is nagyon fontos nekünk. Rengeteg munka fekszik mindegyikben."
Billtől számos magazin kérdezi újra és újra, hogy honnan meríti a szövegeihez az ötleteket. Végülis nagyon fiatal még, és az ő korában nagyon meglepő a dalok komoly tartalma. Billnek már kész válasza van erre a kérdésre, melyet a SUPERillu magazinnal is megosztott: "Az újságírók természetesen meg vannak lepve, és azt gondolják: hogy szólíthatja fel egy tizenötéves srác a rajongóit arra, hogy éljenek a pillanatnak, amikor maga szinte semennyit sem élt meg?! Erre mindig ezt felelem: Természetesen már én is átéltem egyet s mást, és csakúgy, mint a többi velem egyidős fiatalnak, igenis megvan a magam határozott véleménye a világról. És nekem megvan hozzá a tehetségem, hogy ezt szavakba öntsem, és mindenki számára érthető módon kifejezzem. Ez most valószínűleg elég felnőttesen hangzott."
Akkor menjünk végig az albumon dalról dalra, és hagyjuk, hogy Bill mindegyikről meséljen nekünk. A csapat frontembere megosztotta a Bravo magazinnal a számok keletkezésének történetét.
1. "Schrei"
Bill: "Rendhagyó stílusunk miatt Tom és én az iskolában állandóan ki voltunk téve a tanárok kritikáinak és a többi tanuló cikizésének. A "Schrei" arról mesél, hogy mi egyszerűen nem voltunk hajlandóak alkalmazkodni az elvárásokhoz, inkább a saját véleményünket hangoztattuk. A dalban lefestem azt a frusztrációt, mely végigkísérte a mindennapjainkat, és ami miatt néha kénytelenek voltunk meghajolni a többség elvárásai előtt. És ezt egyáltalán nem akartuk. Ezért muszáj néha egy jót üvöltenie az embernek, hogy minden feszültségétől megszabadulhasson. Mikor adalt élőben adjuk elő,minden agresszió elszáll belőlem, teljesen felszabadulok. Ezen kívül arról is szól a dal, hogy az ember minden szituációban önmaga maradjon."
Az együttes egyszerű megoldást talált a frusztráció oldására: "Aki belénk köt, az kap a pofájára!", világosít fel Bill tréfálkozva.
Az album címadó dalát lenyűgöző, kemény gitárszólóval nyitja Tom, mely egyenesen a hallgatók zsigereiig hatol. Emellet Gustav úgy dobol, mintha az élete múlna rajta. Georg teljes gőzzel csap a basszusgitár húrjai közé. Bill pedig úgy énekel, ahogy az a dal címe alapján elvárható.
Az előadásmódjában keveredik az éneklés és az ordítás, a hangja vadul és dühösen tör elő a torkából. A srácok tudják, hogy a fiatalok ebben az életkorban tele vannak önálló véleménnyel a világról, és nem akarnak alkalmazkodni senkihez.
2. "Durch den Monsun"
Bill: "A számban azt festem le, hogy amikor az embernek szerelmi bánata van, akkor szinte alámerül egy teljesen más világba. A legfontosabb sorokat egy szakítás után vetettem papírra. Rájöttem, hogy az elválás nagyon elhibázott lépés volt, és mennyire hiányzik nekem. A "Durch den Monsun" arról mesél, hogy az elvesztett szerelmet egy idegen világban próbálom ismét megtalálni, ahol rengeteg veszély és kaland vár rám. Mikor a srácokkal megtudtuk, hogy a szám a toplisták első helyére került, magunkon kívül voltunk. Épp egy interjú közepén tartottunk, de ez nem tartott vissza az ugrálástól és az ordítozástól. Egyszerűen nem bírtunk magunkkal. Vad ünneplésbe kezdtünk a producereinkkel együtt. Korábban remélni sem mertem, hogy a dalnak ekkora sikere lesz."
Az első szám kellemes ellenpontja ez a vágyakozó, bánatos és nagyon romantikus hangzású dal. Bill tulajdonképpen bebizonyítja, hogy a véget nem érő szerelem csak egy jobb világban létezhet. A szöveg nagyon költői! Nem csoda, hogy olyan hamar a közönség kedvencévé vált.
3. "Leb' die Sekunde"
Bill: "Ezt a darabot tízéves koromban írtam. Egy hétvégén keletkezett, amikor otthon ültem, és vártam, hogy valami történjen végre. Olyan ember vagyok, akinek állandóan kell csinálni valamit. Nem tudok egész nap az ágyban heverészni, és lógatni a lábam. Igyekszem minden percet kihasználni és megélni. Jelen pillanatban ez nem nehéz: minden pillanatban a sikerünket élvezzük! Sok fiatal egész életében nem él át annyi mindent, amit mi az elmúlt néhány hónapban. Láttunk sok ismeretlen várost, és rengeteget szórakoztunk. De nem minden pillanatot ilyen könnyű átélni. Ha az ember szomorú, akkor is kell valami jót találnia az életben.
Ilyen esetekben van egy pillanat, amibe mindig kapaszkodhatok: az, amikor Magdeburgban 75 000 ordítozó rajongó előtt álltunk a színpadra. Állati érzés volt látni a hatalmas tömeget, és hallani, ahogy velünk együtt éneklik a dalainkat."
A dal hangzása hasonló, mint a "Schrei"-é. Agresszív gitárdübögéssel indul, melyhez Bill ziháló üvöltése társul. A mondanivaló lényege, hogy minden pillanat megér annyit, hogy az ember tudatosan élje meg, mert megfelelő öntudat nélkül a hétköznapok bénultságba fulladnak, és a földi létünk túlságosan véges ahhoz, hogy elvesztegessük az időnket.
4. "Rette mich"
Bill: "Ez a szám az egyetlen ballada az albumon. A szerelmi bánatról szól. Ezt az érzést már párszor megtapasztaltam. Olyankor az ember elhagyatottnak érzi magát, mint ebben a dalban is. És ha ilyenkor visszamegyünk azokra a helyekre, ahol korábban közösen jártunk,még inkább érezzük a szeretet hiányát. Ilyen helyzetben az ember úgy érzi, soha többé nem fog talpra állni. Biztosan akad néhány lány Magdeburgban, aki azt hiszi, róla írtam a dalt. De én még nagyon fiatal vagyok, úgyhogy igazán jelentős kapcsolatom nem sok volt. A dal nem valóságos történetet mesél el.
A "Durch den Monsun"-hoz hasonlóan ez a dal is megindító. A szám hangzása nyugodt és melankolikus. Bill hangjatörékenyen és lágyan cseng, mikor a névtelen lányhoz könyörög megváltásért. Nagyon kéri a lányt, akibe szerelmes, hogy adjon neki egy második esélyt. Nagyon magával ragadó. |